Most így.

Hegyen s völgyön járogatok vala,
Virágocskát szedegetek vala,
Csincsecskékbe csincselgetem vala,
Bokrétába kötögetem vala.

moldvai népdal

Ez az év rengeteg újdonságot hozott, pedig még csak két hét telt el belőle. A csillagok és az engem körülvevő emberek úgy fogtak össze, hogy csak úgy sorjáznak a lehetőségek. Ezek persze felelősséget is hoznak, és dönteni, kérni, érdeket érvényesíteni, rossz emléket félretenni nem könnyű.

A bátorságról szólnak a napjaim, minden lépéshez egy nagy adag aggódáson kell kereszülküzdenem magam. Ezt kell tennem? Tényleg ennyire ki kell állnom a kirakatba? Ez még én vagyok? Tudok egyáltalán eleget ehhez? Hogyan kell ezt helyesen írni? Nem fogok belebukni? Mit szólnak, aki ismernek? Nem bántok meg valakit? Mennyi időt kell erre szánnom a jelenleg futó munkáim mellett? Nem fogok szétszakadni? Nem fogok mindent félbehagyni?

#koragyemekkorszakerto

Sokat figyelek befelé és igyekszem olyan tudatos jelenlétet kialakítani, amiben helye van minden lelkiállapotnak.
Tegnapelőtt nehéz nap volt, tegnap kimerítő, ma a bosszúságon is gyorsan túltettem magam, holnap megint olyat csinálok, amit igazán szeretek. Csomó terv és lehetőség, mind karnyújtásnyira. Néha azt a karnyújtásnyi erőt sem érzem magamban, aztán a sok kedves szó, értő hallgatás és bíztatás, vagy egy gyerekrajz a járdán tovább lendít!
Rengeteg hála az érintetteknek!

Ez az időszak most olyan, mint egy kirakó az utolsó előtti pillanatban. Még nincs kész, de már látod, hogy minden darabnak megvan a helye. Ha pedig odakerül, akkor az egész sokkal többet mutat, mint az elemek összessége.

Utóirat
ne kérdezzétek, hogy hogyan lesz a virágból kirakó,
de a lehetőségekről bővebben írok, ha eljött az ideje 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük